Most, miután a tévében láttam a siralmas jelenetet, amint Kóka János belenézett Gyurcsány arcába, s közölte, hogy pártja nem akar többé az ő koalíciójában résztvenni, vagyis immár az SZDSZ is beállt a "monnyonle" kórusba, megírom Nyájas Böngészemnek azt a személyes élményemet, amit mindig átélek, valahányszor ezt az unalmasságában is fájdalmas kórust hallom: "Gyurcsány, takarodj! Gyurcsány, takarodj!" Nem tudom, mi van a fülemmel, de akárhányszor azt kiabálják: "Gyurcsány, takarodj! Gyurcsány, takarodj!", én azt mindig úgy hallom: "Gyurcsányt akarok! Gyurcsányt akarok!" Ez különösen akkor vicces, ha a nyilvánvalóan nem ezt, hanem a "takarodj"-ot üvöltő tömeg közelről látszik.
A szabaddemokraták, ó igen, ők kulturáltak, még az is lehet, hogy titkon és egyenként valójában Gyurcsányt akarnak - de van, amit jobban akarnak, s ezért ők is takarodj-ot gondolnak, és - más, finomabb kifejezésekkel - ki is mondják.
Az SZDSZ szavazótáborának 2010-ben (vagy már azelőtt) és azután mi marad? A csináld magad: a civil társadalom. Tiéd a társadalom, magadnak építed. Ellenszélben is. Emlékszem, amikor az SZDSZ párttá alakult, s elhagyta addigi gyönyörű nevét (Szabad Kezdeményezések Hálózata), mennyire sajnáltam! Nos, itt az idő! Az SZDSZ el fog tűnni a kis magyar történelem süllyesztőjében - a Hálózat azonban nemsokára itt lesz megint.
Még két megjegyzés: 1.) Kóka nem marad sokáig az SZDSZ vezére; 2. vissza fogja még sírni az SZDSZ Gyurcsányt!
